Gyermeke tanulási nehézséggel küzd?
Megkésett gyermeke beszéd vagy mozgásfejlődése?
Gyermeke nehezen illeszkedik be a közösségbe?

A TSMT torna megoldást jelenthet gyermeke számára.

Vajon rendben fejlődik a gyermekem?

Gyermekeink születésétől kezdve árgus szemekkel figyeljük fejlődésük minden mozzanatát.
A kérdések csak úgy sokasodnak a fejünkben:  vajon megfelelő ütemben növekszik, mikor kezd el járni, mikor eszik egyedül, nem kellene már beszélnie? Később pedig a tanulása, a közösségbe való beilleszkedése miatt aggódunk. 

Az alábbiakban felsorolok néhány tünetet, mely miatt gyakran fordulnak hozzám a szülők.

Ha a fentiekben felsorolt tünetek bármelyikét tapasztalja gyermekénél, keressen bizalommal.

Ha nincs tünete, csak egyszerűen látni szeretné gyermeke képességeit,
akkor is bátran vegye fel velem a kapcsolatot, örömmel segítek.

Bemutatkozás

Profilkép Cságola Mariann

Cságola Mariann vagyok, 
TSMT mozgás és AIT/FST hallásterapeuta.

Szülőként nagyon fontos számunkra gyermekeink egészsége. A fizikai, a mentális és a szociális egészségük egyaránt fontos, hiszen mindhárom terület lényeges, és az egészség része.

Szolgáltatásom célja a gyermekek fejlesztése mozgáson keresztül, valamint a szülők támogatása, hogy könnyebben felismerjék és kezelni tudják az esetlegesen felmerülő problémákat.

A mozgás eszköz arra, hogy a gyerek újra összerakja önmagát.

Hogyan segít az általam alkalmazott terápia?

TSMT eszköz billenőlap

TSMT

A tervezett szenzomotoros tréning, a mozgás eszközével fejleszti, újrahuzalozza az idegrendszert, kijavítva a hálózaton keletkezett lyukakat, hibákat. A terápia során olyan 6 hónapos – 12 éves gyerekekkel foglalkozunk, akik valamilyen eltérést mutatnak azonos életkorú gyermektársaikhoz képest.

Hallásterápia (AIT/FST)

A Hallási Figyelem Tréning egy elektronikusan modulált zene, ami a hallószerveknek és az idegrendszernek olyan, mint az izmainknak egy jól felépített testedzés. Alkalmazásával javulhatnak a figyelmi funkciók, gyorsul a gondolkodás. Tanulási problémák vagy eltérő idegrendszeri fejlődés esetén kiválóan alkalmazható, egyéb fejlesztések, logopédiai foglalkozásokat megalapozó, vagy kiegészítő terápiaként. A gyermek egész viselkedésére, fejlődésére hatással van.

Hallásterápiához AIt FST fotó a címoldalra

Tegye meg mielőbb az első lépést gyermeke egészségéért

Vizsgálatra jelentkezés és a vizsgálat módja

Kérdőív kitöltése

A vizsgálatot megelőzi egy anamnézis kérdőív kitöltése, valamint az előzmények, problémák átbeszélése.

Vizsgálat

Egy neuro-szenzomotoros, úgynevezett Longitudinális Komplex vizsgálatot végzek el, amely vizsgálja a gyermekek organikus érettségét.

Személyre szabott tréning

Minden gyermek részére személyre szabott tréninget állítok össze, melyeket a szülőknek betanítok és otthoni tréning formájában kell gyakorolni.

Meghatározott időközönként kontrollvizsgálaton kell részt venni, ahol tovább alakítjuk a gyermek egyéni feladatsorát, illetve új tréninget kaphat.

Így dolgozom

Képekben

Mondókák

Pereg a dob: tra-ta-ta,
most kezdődik a csata.
Papírcsákó fejemen,
ezt a csatát megnyerem.
Lovam seprő: nyi-ha-ha,
vágtat, mint egy paripa.
Kardom is van: fakanál,
aki nem fut, pórul jár. 

Hóc-hóc katona,
hárman ülünk egy lóra.
Én ülök a csikóra,
ti meg ketten a lóra.
Én kis kertet kerteltem,
bazsarózsát ültettem.
Szél fújja fújdogálja,
eső, eső veregeti, huss.

Sikertörténetek

Konrád ikon
Konrád története

Az első osztályban nem tapasztaltunk semmilyen problémát, év végére szépen írt, és tagolva olvasott, a számolás is jól ment. Jól beilleszkedett a közösségbe, jól érezte magát az iskolában. Kicsit játékos, még „kisfiús” volt, néha elkalandozott a figyelme órán, de ezt betudtuk az életkorának. Első osztály után jött a nyári szünet, majd a második osztályban elkezdődtek a problémák. Úgy tűnt, mint aki mindent elfelejtett a nyáron! A betűk írását, kapcsolását, sokkal csúnyább lett az egész írásképe, és matekból is messze elmaradt attól a szinttől, ahol első év végén volt. Az gondoltuk, visszarázódik majd, de…

Zalán ikonja
Zalán története

Zalán nagyon eleven, túlmozgó kisfiú volt. Alvási, étkezési problémák, gyakori dührohamok jellemezték. Az óvodában magatartási probléma nem volt vele, de nem is játszott a többiekkel, nem kapcsolódott. Rajzolni nem kezdett el, empátiás készsége, kudarctűrése alacsony szinten állt. Beszédzavara volt, dadogott és sok hanghibával beszélt. 5 évesen Ayres terápiára járt, és logopédushoz. Beszédproblémái megoldódtak, rajzolni is elkezdett. A terápia nagyon megviselte, elfárasztotta, de segített. Sokáig tanácstalanul álltunk a problémái előtt, mert nem illett bele egyik kategóriába sem…

Gyakran Ismételt Kérdések

Új Kajakház Ökoturisztikai Központ
2890 Tata, Tópart sétány 2.

A TSMT terápia 6 hónapos kortól 12 éves korig ajánlott.

Az eszközök linkre kattintva található az otthoni gyakorláshoz szükséges eszközök listája.